Az utolsó, az első és a vége

Az utolsó

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Tea és reggeli. Egy utolsó bevásárlás az estére, meg némi kaja elsejére, majd várakozás. Olyan délután három körül elkezdtünk készülődni. Ez annyit jelentett, hogy felbontottunk az első sört, amit aztán fejenként négy követett, megy egy kis whisky. Én, férfiasan bevallva, olyan fél hat környékére teljesen befáradtam, aminek egy kis szunyókálás lett a vége. Szerencsére, Ádám felkeltett. Gyorsan megittam egy Red Bullt és már majdnem fitt is voltam! Fürdés, öltözés, ellátmány (1-1 üveg whisky kóla és gyömbér) bekeverése. 

Gyakorlatilag semmi tervünk nem volt estére, csak hogy lejussunk a partra és ott összefussunk pár baráttal. Már majdnem a találkapontnál voltunk, mikor tesóm telefonált, hogy sikerült pár nagyon akciós jegyet szereznie a Hard Rockba. Taxiba be, találkapontra el, barátok taxiba be, fordulás vissza a városba!

Olyan tíz óra körül értünk a Darling Harbourhoz, ahol már rengeteg ember volt, mert kilenckor lement az első, úgynevezett családi tűzijáték. Tízkor kezdtek beengedni minket a helyre.  A belépőjegyhez szerencsére járt két ingyen ital is, a pincérek pedig folyamatosan kínáltak pizza kockákat és nachost.

Eljött végre az éjfél! Fergeteges látvány volt és minden nagyobb durranást hatalmas ováció követett :) Utána folytattuk a táncot és végül zárásig maradtunk, ami hajnal kettőt volt.

Innen tovább álltunk a Harbour másik felébe. Ott van egy hely, ahol nem nézik mennyire vagy ittas csak örülnek, hogy náluk költöd a pénzed. Többször voltunk már ott, de ezen az estén szenzációs volt a buli. Ráadásul a dj olyan jó számokat rakott be, hogy alig bírtunk elindulni Bronte-ra.

Az első

Nagy nehezen lemondtunk a buliról és elindultunk a partra. Hivatalosan 5:47-kor kelt a nap, mi 5:30 körül értünk le egy taxi segítségével. Többen várakoztak már, hogy elkaphassak az első sugarakat. Még egy hippi kommuna is kitelepült :)

Körbejártuk a helyet, hogy honnan lehet majd a legjobban látni, közben beszélgettünk. Én azon gondolkoztam, mit kellene kívánnom, de abban a pillanatban, nem jutott semmi eszembe, amitől boldogabb és elégedettebb lettem volna. That’s life :D

Már látszódott a nap körvonala és azon sajnálkoztam, hogy a felhők miatt végül nem fogom látni az elejétől a

napkeltét, mikor hirtelen ott volt a horizonton! Pontosan 5:47-kor! Kisütötte a szememet, de nem bírtam máshová nézni, annyira megbűvölt. Öt perc múlva már teljes valójában ragyogott a NAP, mi pedig fürdőztünk a fényében és a melegében. Percekig álltam mozdulatlanul.

Összeszedtük magunkat és elkezdtünk átsétélni Bondira, de útközben én csak az egyre kelő Napot néztem.

Reggeli idő volt, ezért betértünk az első, már nyitva levő kávézóba. A pirítós csapni való volt, de nem számított. Még beszélgettünk egy kicsit az estéről, hogy mennyire hihetetlen és spontán volt az egész, majd kerestünk egy buszt és elindultunk haza.

Reggel kilenc volt mire az ágyamhoz jutottam. Nem bírtam aludni, pedig már több mint 25 órája voltam ébren. Még most napokkal később is eleven él bennem minden pillanat, annyira feltöltődtem!

A vége

Eltelt egy év, amiből tíz hónapot itt töltöttem és igyekeztem minél többet felfedezni Sydneyből. Ezzel poszttal búcsúzom ettől a blogtól.

Nem kell megijedni nem végleg. Hamarosan egy újat indítok, de ott inkább az itteni életemről és Sydney titkairól lesz szó, hiszen most már nem turistaként tekintek erre a városra, hanem inkább egy helyre, ahol jó egy ideig élni szeretnék.

Ezt hozta...

...a december, a Mikulás és úgy általában az élet :)

Szóval az elmúlt három hét elég sűrűre sikeredett és még most következik a karácsony. Remélem, nem felejtek ki semmit sem.

Még 2 év

Mielőtt visszajöttünk volna Fidzsiről értesítést kaptam az immigrációs hivataltól, hogy elfogadták a vízum kérelmemet, vagyis további két évig tartózkodhatok hivatalosan az országban, de pörögjünk vissza az elejére, mert igen hosszú volt az út idáig.

Februárban, mikor kijöttem, szeptemberig szóló diákvízumom volt. Miután elkezdtem dolgozni, a főnököm többször is megemlítette, hogy szívesen megszponzorálna. Gyakorlatilag augusztus közepére hoztam meg döntést, hogy szeretnék még maradni (igazából, mivel minden megtakarításomat feléltem eddigre, így nagyon nem is volt más lehetőségem, bár sosem éreztem, hogy ez egy kényszerpálya lenne). Le kellett tennem egy IELTS nyelvvizsgát, amiből az 5-ös szint a kötelező. Négy részből áll: olvasás, fogalmazás, hallásutáni szövegértés és beszéd. Bár ezt a nyelvvizsgát otthon, ha jól tudom, akkor nem fogadják el, mert csak az angol nagykövetségen lehet belőle vizsgázni, viszont pont ezért, az összes angol nyelvű országban ezt ismerik csak el. Ezután következett egy orvosi vizsgálat, majd a formanyomtatványok kitöltése és elküldése az ügynöknek. Szeptember 5-én került feltöltésre a kérelmem és elvileg 4-6 hét lett volna az elbírálási határidő.

Végül is ezt tartották, mert három hét alatt megvolt a döntés a visszaigazolástól számítva. Sajnos a visszaigazolás és a feltöltés között közben eltelt nyolc hét. Itt, ugyanis ha egy bíráló visszaigazol egy ügyet, akkor azzal csak ő foglalkozik, és ha ő közben elmegy szabadságra, akkor nem veszi át más. 

Mivel közben lejárt a diák vízumom és még nem kaptam meg az újat, ezért egy úgy nevezett áthidaló vízumra kerültem. Ez tulajdonságaiban ugyanaz, mint a lejáró vízum.

Miért jobb ez a szponzorvízum, mint a diák? Mert így végre korlátozás nélkül dolgozhatok, nem kell iskolába járnom, valamint az egészségügyi biztosításomat a cég fizeti.

A következő két évben még valószínűleg még itt leszek, de nem jelenteném ki teljesen biztosan. Fidzsi és a világ többi része nagyon vonzó lett ;)

Változások

Mostanában kezdem érezni, hogy eddig kényeztetett a sorsom. Nehéz megfogalmazni. A stabil munkahely ellenére rengeteg változás és bizonytalanság van az életemben.

Akiket eddig megismertem, azok közül többnek lejár vagy már le is járt a vízuma, ezért tovább állt vagy éppen ezen morfondírozik.

A házban, ahol lakunk és hamarosan megüresednek helyek, és ha nem találunk bérlőket, akkor nekünk is el kell gondolkodni a tovább lépésen. Bár ez nem tűnik most olyan vészesnek, mert egy hete elkezdődött valami kakadu párzási időszak és gyakorlatilag reggel nyolctól este hétig folyamatosan zajonganak :)

Van, azért jó dolog is. December elején megérkezett a Gazella, hogy négy hetet eltöltsön velünk. Nagyon jó, hogy itt van. Kicsit bepörgi a házat. Ráadásul mindent meg akarunk nekik mutatni, ezért nincs fáradtság és kifogás meló után menni kell vele!

Múlt hét végén leugrottunk Jervis-bay-be, ahol egy turista parkban szálltunk meg. Olyan volt, mint ha egy állatkertben laktunk volna. Mindenhol kenguruk - a zsebitől a kifejlett két méteresig -, kakaduk, kacsák, pelikánok és egyéb halászmadarak. Képek!

Most hétvégén elmentünk egy egynapos túrára a Fingal bay, Anna bay, Hunter valley, Newcastle útvonalon. Természetesen a felhős idő ellenére mind a hárman leégtünk, mert délben elaludtunk a parton. Az okosak, mint én, természetesen mind a két oldalon :D Képek!

Lassan el is kezdem ledobni!

Bár nagyon jól szórakozunk, sajnos pár nap múlva haza kell utaznia, ami miatt kicsit szomorkás vagyok :(

Az első Karácsony

Ez az első Karácsonyom külföldön. Kicsit fura is, hogy rövidnadrágban és pólóban rohangálunk és, hogy azon tanakodunk vajon kimenjünk-e a partra napozni és úszni egy kicsit :)

Majd meglátjuk! Ma minden estre megünnepeljük Ádám névnapját, Alberto főz, mi karácsonyi filmeket nézünk és közben sörözgetünk.

Remélem mindenkinek hasonlóan jól fog telni!

Kellemes karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Egy hét a paradicsomban... 2. rész

A folytatás! 

Ha lemaradtál az elejéről, akkor itt elolvashatod: http://felfedezzuk-sydneyt.blogspot.com.au/2013/11/egy-het-paradicsomban-1-resz.html

Kedd

Kedd a pihenés napja volt. Sajnos fel is kaptam egy rossz szokást. Mivel 10-től 13-ig minden nap lekapcsolták az áramot, így jobb híján aludtam. Bár ebben a melegben (36°C) mást nem is nagyon lehet csinálni. Még fürödni se, mert pillanatok alatt leég a fehér ember fia :)

Este Sam az egyik fidzsii szórakoztató készített nekünk Kavát. Ez egy tradicionális ital, amit egy, a szigeteken termő növény porított gyökeréből készítenek (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kava). Régen a szertartásra összegyűltek a klánok vezetői és a törzsfőnök. Minden klánnak meg volt a maga része: az egyik hozta a kava őrleményt, a másik a tálat, a harmadik a kókuszdió héjából készült edényeket, a negyedik, aki a testőr volt, elkészítette az italt. Minden ivás előtt meg kellett köszönni (Bulá!), majd miután megittam ezt a leginkább sáros vízszínű folyadékot, háromszor kellett tapsolni és Vinaka! felkiáltással megköszönni. Bár mind a két szó köszönömöt jelent „Bula” inkább köszöntés féle, de ahogy Sam mondta: - Bula means happyness, life, love and everything. 

Két kava ivás között Sam mesélt egy kicsit a múltról. A fidzsiiek szintén kannibálok voltak. Mikor az egyik klán legyőzte a másikat, akkor a vesztesek holttesteit a főnök elé vitték, aki a sziget legmagasabb pontján lakott, majd főzés vagy sütés után megettek, ahogyan a korai misszionáriusokból is csak csontok maradtak. Mára, mint ahogy írtam is, civilizált nép, akik három nyelven beszélnek anyanyelvi szinten. Angol, fidzsii, hindi. Bár igazából kétféle fidzsii nyelvet beszélnek. Az egyik az általános fidzsii, amit az iskolában tanulnak, a másik pedig az a dialektus, amit közösségtől tanulnak. A dialektusok annyira különbözőek is lehetnek, hogy ha így beszélne két külön szigetről származó őslakos, akkor nem értenék meg egymást. Egyébként egymás között folyamatosan a saját nyelvükön beszélnek, ami nekem nagyon furcsa volt, mert arra számítottam (ugye, egy újabb hülye feltételezés), hogy 300 évnyi angol megszállás után már nincs is saját nyelvük. Ezek után kevésbé tartok attól, hogy a sok idegen nyelvi oktatás a magyar nyelv rovására menne.

Szerda

Az utolsó nap a szigeten. Ma átmegyünk a sziget másik felére. Állítólag ott van egy olyan partszakasz, ahol lehet látni teknősöket és kisebb cápákat 2-3m mélységben.

Bár jót gyalogoltunk, sajnos a túlparton a tenger nagyon viharos volt, ezért meg sem próbáltunk bemenni, ellenben elindultunk körbe visszafelé. Eleinte homokos parton, majd köveken sétáltunk, majd mikor kifogytunk ezekből úszni kezdtünk. Bevallom, azt hittem közelebb lesz az part, amit ki néztünk, de szerintem legalább negyven percig tartott még újra le tudtam tenni a lábam.

Tegnap érkezett három dán lány és egy amerikai srác. A többség nem úgy csinálja a nyaralást, mint mi. Két-három napot töltenek csak egy helyen, majd tovább utaznak a következő szigetre vagy az USA-ba. Szóval a dán lányok bele is vetették magukat a búvárkodásba, mert a szálló oktatóközpontként (PADI) is működik és egészen „dive master” szintig vizsgáztatnak. Ez 2.000 fidzsi dollárba kerül, ami kb. 240.000,- Ft-nak felel meg. Fogalmam sincs, h otthon ez mennyibe kerül :)

Szóval a három lány holnap már vizsgázik is az első szintből. Nagyon lelkesek. Az amerikai srác majd jön velünk csütörtökön Nadiba, de onnan már megy vissza New York-ba. Ő, az elmúlt 13 hónapban bejárta a Pacific-Asia régió hátizsákos szállóit, mert egy utazási blognak irt beszámolókat ezekről a helyekről ők meg ezért fizettek neki. Nem biztos, hogy visszautasítanék egy ilyen ajánlatot, még akkor is, ha ezek a legolcsóbb szállások!

A ma esti szórakoztató program a "Crab race" volt. Összefogdostak kis rákokat a partról és számokat irtak a házukra. Mindenki kiválaszthatott egyet és már ment is a három fordulós verseny. Sajnos az enyém már az elején elvérzett :( Ettől függetlenül jó móka volt :D

Csütörtök

Elérkezett ez a nap is. Utoljára nézem a tengert reggeli közben. Valahogy az időjárás is megérezte, hogy haza indulunk, mert a héten most először igazán borús az ég, valamint hol zuhog, hol nem. Szerencsére mire elindultunk a kis lélekvesztővel a főszigetre, addigra csak a szél maradt.

Reggeli végén az egyik instruktorral, Evaval beszélgettem egy kicsit. Írországból származik, de már kilenc éve van Fidzsin. Egészen pontosan szigetről szigetre költözött, mire kapott állandó munkát itt. Megkérdeztem tőle, hogy miért szeret itt lenni, mire azt mondta: - Mikor először leszálltam a repülőről, valami végtelen nyugalom töltött el és éreztem, hogy ez az én helyem. Írország mindig is hazám marad, de ide tartozom, ez az én helyem.

Elindult a kis hajónk, a méteres hullámok között, Nadiba, ami másfél órányi rodeózást jelentett a vizen. Innen korábbi vendéglátóink vittek el a következő szálláshelyünkre, mint utolsó egy szívességként. Csak, hogy érezzétek mennyivel drágább egy kis sziget. Manán egy éjszaka 100 F$, míg itt Nadiba 22F$.

Egy estére pont megfelelő volt a szállás főleg, a medence miatt.

Délután még bementünk Nadi központjába. Igazán lehangoló látvány volt Mana után. Koszos, mocskos, és az emberek egyáltalán nem voltak udvariasak. Visszagondolva az eredeti terveinkre, már nagyon örülök, hogy végül nem töltöttünk több időt itt.

 

Péntek

Reggel hétre mentünk a reptérre becsekkoltunk. Vettem még pár hűtő mágnest és már indultunk is. Leszálláskor Eva szavai jutottak eszembe Fidzsiről és a helyünkről. Én Sydneyvel kapcsolatban érzem ugyanazt.

Elképesztő egy hét volt, de azért maradt bennem hiány. Jó lenne jövőre vissza menni, csak egy másik szigetre!

Bula!

Egy hét a paradicsomban… 1. rész

Eredetileg egy bejegyzés lett volna, de annyi mindent írtam le, hogy jobbnak láttam két részre szedni a beszámolót :)

Rengeteg előnye van, ha az ember Ausztráliában lakik. Az egyik ilyen, hogy olyan gyönyörű helyekre, mint Fidzsi nagyon olcsón kap repülőjegyet. Igazából csak a haza érkezésünk után akartam megírni az összefoglalót, de annyi csodálatos dolog van itt, hogy féltem nem fogom tudni átadni csak az emlékeimből azt, amit itt tapasztaltam!

Előkészületek

Körülbelül két hónapja vettük meg a jegyeket, de csak a múlt héten kezdtünk el igazán felkészülni az útra:

- szállást foglaltunk egy backpacker szállón (ez volt a legolcsóbb, a puritán körülmények meg egyikünket sem zavarja), Ratu Kini: http://www.ratukinidiveresort.com.fj/

- eljutás a szállásra

- biztosítás:

  + vagyon: a bankban kötöttem és 2000 dolcsiig biztosítja a dolgaimat, de csak 9$/hónap

  + egészség: ezt a Medibanknál (egészségbiztosító) intéztem és egy hétre 33$-ba került

- pénz: erre kiváltottam egy Travelcard-ot, ugyanis ha az ausztrál bankkártyámmal fizetnék külföldön, akkor minden alkalommal +5$-t kell fizetnem.

- amikre nem gondoltam:

  + telefon: mivel előfizetéses a telefonom, úgy gondoltam, hogy minden probléma nélkül tudok majd telefonálni. Nem így lett, gyakorlatilag a megérkezéstől kezdve csak mp3 lejátszóként funkcionált.

  + minden értelemben a világvégére megyünk :)

Péntek

Reggel fél hétkor indult a gépünk, de nekünk négy harmincra kinn kellett lennünk, mert kilencven perccel indulás előtt lezárták a becsekkolást. Kisebb várakozás után végre a gépen voltunk. Nadi (kimondva: Nandi) Fidzsi harmadik legnagyobb városa és négyórányi repülő útra van Sydneytől, valamint plusz két időzónányira. Ez annyit tesz, hogy jelenleg kereken 12 órával előbb kezdem a napot, mint Magyarország. Alighogy kiszálltunk megcsapott minket a meleg (30°C) és az embertelen páratartalom.

Minden különösebb gond nélkül átjutottunk a vámon és a biokontrollon. Ausztráliához hasonlóan próbálják védeni a természetes állat- és növényvilágot, mindenféle turista kedvenctől.

Itt ütköztünk az első akadályba. Egy szigetre megyünk, de fogalmunk sem volt hol van az a kikötő, ahonnan egyáltalán eljuthatunk oda. Szerencsére Ádám korábban irt a szállónak, akik azontúl, hogy foglaltak nekünk jegyet egy kompra, küldtek egy egyszemélyes fogadó bizottságot. A kedves hölgy pedig hatalmas megérzéssel megszólított minket, hogy hova szeretnénk menni, mire Ádám mondta, hogy Mana Islandra ő meg megmutatta Ádi nevét a nála levő egyik papíron :) Elkísért minket a buszmegállóba, ahonnan egy eléggé újszerű busz vett fel és vitt el a kikötőbe. Sajnos, amit Nadiból láttunk a kikötőig vezető úton az nem igazán volt paradicsomi, de még élhetőnek is nehezen nevezhető európai szemmel.

A jegyeket elintéztük, megittunk egy Coronat és már indultunk is. Ezeket a szigeteket, gyerekkoromtól kezdve, mindig úgy képzeltem el, hogy egy homokos, kör alakú placc pár pálmafával. Olyan borzasztó nagyot nem tévedtem, viszont a valóság ezerszer több látnivalót tartogat. Mindegyik sziget más és más, bár ezt remélem, hogy a képek megfelelően visszaadják majd.

Nagyjából egy órányi hajózás után kikötöttünk a célunknál. A környezet lélegzetelállító volt, az emberek kedvesek és nagyon ráérősek. Még az ausztrálokra is rátesznek egy lapáttal.

A szállásunk elég puritán: két ágy, egy ventilátor, egy használható, de hasznavehetetlen légkondi, miután az ablakon csak napellenző és szúnyogháló van. A fürdőben van angol WC, a zuhanyzóban viszont csak hideg víz, bár ez itt áldás miután éjszaka sem megy 28 fok alá a hőmérséklet.

Csapról nem szabad vizet inni, ezért az itt vett artézi vízzel vagy a szálló területén gyűjtött esővízzel mosunk fogat is.

A szállásunk gyakorlatilag egybeépült az egyik helyi faluval, amitől az egésznek nagyon családias a hangulata. Például tőlünk, talán 100m-re van az adventista iskola. A képeken is láthatjátok, hogy ezek az emberek nem gazdagok. Eléggé lepukkant bodegákban élnek. Mikor először megláttam a házaikat azt hittem, hogy ők is az úgy nevezett „mély szegénységben” élők népes táborát gyarapítják. Szerencsére, és nem először, csalódnom kellett a hülye feltételezéseimben :)

Szóval, azért élnek ilyen faházakban, mert a fa hozzáférhető a szigeten, mivel itt nincs semmilyen bányászat, ha valaki más épületben akarna lakni, annak ide kellene szállíttatnia az építőanyagot, ami nem olcsó.

Egyszerű ruhákat hordanak, hiszen folyamatosan meleg van. Egyáltalán nem elmaradottak annak ellenére, hogy alig van TV a szigeten, ugyanis eddig majdnem mindenkinél láttam okos telefont. Internetről kicsit később.

Pénteken kicsit bekanyarítottunk a megérkezés örömére, viszont megtanultam egy őrült jó kártyajátékot, amit lehet akár ketten, akár hatan is játszani, amit itt csak úgy hívnak, hogy a brazil játék, mert két brazil lány tanította nekik.

Szombat

A reggel nem úgy indult, mint azt szerettük volna. Az előző este következményeként a tervezett hét órai kelés tizenegyre csúszott, viszont közel volt az ebéd, ami egy nagyobb szelet hawaii pizza volt sült krumplival. Délután kicsit felhős volt az ég, ezért kifeküdtem még egy kicsit aludni. Természetesen a beborult idő ellenére pirosra égtem. Két alvás között, azért bementem egy kicsit úszni. Hihetetlen volt, hogy a parttól 20-30m-re, ahol véget ért a zátony, telis-tele volt a víz mindenféle színes hallal, pl: Némóval.

Vacsora előtt még átmentünk a sziget túloldalára. Ez nagyjából tíz percbe került. Ott van egy resort spaval, tengerre néző medencével. Mégsem gondoltam azt, hogy el akarnám cserélni a szállásom. Nézelődés közben egyszer csak felbukkant hat vagy hét kutya. Abban a pillanatban mindkettőnkbe vigyázba állt az a bizonyos dolog. Szerencsére velünk egyáltalán nem foglalkoztak, ugyanis éppen apály volt és a visszamaradt vízből szedték ki a rákokat és a halakat. Egyébként a szigeten rengeteg kutya van, de egyik sem veszélyes emberre.

Estére bolognai spagettit ettünk vagy, ahogy itt hívják spagetti bolo-t.

Vasárnap

Végre sikerült időben kelni! Reggeli után heverészés az árnyékban ebédig. Délután csatlakoztam Ádámhoz, mikor a West Winghez mentek merülni. Bár én csak egy pipával úsztam a felszínen a közeli zátony lélegzetelállító volt. Már 2-3m mélységben is mindenféle trópusi halat lehetett látni. Vacsi után minden nap van egy külön program a vendégek szórakoztatására. Ma este polinéz tűztánc volt.

Még csak vasárnap van, de úgy érzem, mintha már egy hete itt lennénk és a pénteki elutazás valamikor jövőre lesz. Nagyon lassan telik az idő, de egyáltalán nem bánom.

Hétfő

Ádámmal ma is mentünk merülni, illetve ő merült én meg csak élveztem a vége láthatatlan tengert. Ma egy német testvérpár is csatlakozott hozzánk, Lucas és Leonei. Így öten a merülés vezetővel, Olivier-vel, együtt mentünk az első zátonyhoz, ami közel van Monuriki szigetéhez. Ha valakinek ismerős a sziget neve az nem véletlen, ha mégsem, akkor segítek egy kicsit: Tom Hanks, röplabda, lakatlan sziget!

Igen, itt forgatták a Cast away, magyarul Számkivetett, című Tom Hanks filmet. Ezért merülés után partra is szálltunk és némi keresgélést követően megtaláltunk az utat arra az oromra ahonnan Tom kémlelte a messzeséget. Mivel én csak egy neoprén zokniban voltam, így különösen át tudtam élni, hogy milyen lehetett itt nap, mint nap meztéláb fel-alá rohangálni. Egyébként a látvány mesés volt, minden fájdalmat megért. Mire leértünk Joe, a motorcsónak vezetője, is visszaért. Innen mentünk újra a West Wing helyszínre, ahol a srácok megint láttak 3-4 cápát és 6-7 sas ráját.

Amit Tom látott:

Amit mi láttunk:

Nagyszerű nap volt. Kár, hogy már vége :)

Így, hogy a világ végére kerültünk és a telefonom is halott volt mostanra kisebb elvonási tüneteim lettek, ezért vettem egy háromnapos internet hozzáférést. Ez van…

---------------------------

Nemsokára folyt. köv. :)

Melbourne

Az hagyján, hogy Magyarországhoz képest folyamatosan fejjel lefelé vagyunk, télen nyár van, nyáron tél, de még a május elsejét is októberben tartják :D

Labour day-i kirándulás

Ez, szabad fordításban, a munkavállalók ünnepe. Sydneyben mindenki várta a Nemzetközi Flotta Találkozót (Fleet Review), mi pedig örülve a hosszú hétvégének kiruccantunk Melbournbe. Tudjátok ez igen érdekes, mert Melbourne nem itt van (cirka 900km), ugyanakkor végig olyan érzésem volt, mint mikor Pestre mentünk. Ezen érzés okán jó ideig töprengtem (a kb. 10 órányi útidő alatt legalább elfoglaltam magam).

Azt hiszem, akkor járok a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, mivel ez a szomszédos nagyváros. Ugyanis a két város között pár kisebb falu van, meg farm, rengeteg birka, meg tehén és ennyi :)

Szóval tényleg olyan volt mintha Pestre mennénk.

Pozitív élmények útközben:

- mikor kis gyerek voltam, mindig bámultam a csillagokat a Trabant ablakán keresztül, ahogy este mentünk hazafelé. Bár a Kis és a Nagy Göncölszekérnél több csillagképet sosem sikerült felismernem, az univerzum végtelen tengerével nem sikerült betelnem.

Ahogy a kocsiban zötykölődtünk Melbourne felé már öt vagy hat órája majdnem teljes csendben, mivel a rádiónk addigra már régen csak zaj volt, lassan besötétedett és egyszerre ott volt az égbolt. Telis-tele csillagokkal, melyek elképesztő fénnyel ragyogtak és szó szerint a földig értek! Rengeteg volt belőlük. Ha az otthonira azt mondtam, hogy tenger akkor ez itt az óceán volt! Ugyanaz az ismerős érzés kerített hatalmába, mint sok-sok évvel és ezer kilométerrel ezelőtt. Fel akartam mászni oda, hogy egyet megfoghassak, és az övemre csatolhassam! (Halkan bevallva mintha újra otthon lettem volna)

- nem ütöttünk el sem kengurut, sem koalát!

Hihetetlen élmények:

- naplementekor megálltunk egy Mekinél, hogy vegyünk valamit vacsira. Az úton alig láttunk autót, ezért úgy voltunk vele, biztos alig lesznek benn emberek. Eeeeee....! Tévedés! Parkoló tele, McDrive tele, étterem tele. Húsz percet kellett sorban állnunk egy olyan étteremben, ami a semmi közepén volt! Eddig is tudtam, hogy az ausztrálok imádják a gyors kaját, de ezen hihetetlenül megdöbbentem. Egész családok voltak ott az elhízott nagyitól az elhízott 6 évesig. Visszafelé délidőben ugyanez volt...

Negatív élmények:

- az most nem jut eszembe. Majd megkérdezem Ádámot :D

Melbourne

Szombat hajnali egykor megérkeztünk a szállodába. A recepciós hölgy, míg elkészítette a kulcs-kártyáinkat, addig elmondta mit-hol találunk, valamint hány órától van reggeli. Illedelmesen megköszöntük, majd elindultunk a szobánk felé.

Végre ott voltunk az ajtó előtt. Ádám betette a kártyát, majd megnyitotta… volna az ajtót, de az nem engedett. Megpróbáltuk az enyémet. Semmi. Megpróbáltuk a másik irányból! Semmi, de hát mi okosak vagyunk! Kezdtük elölről, de most lassan. Illetve csak kezdtük volna ugyanis kinyílt az ajtó és egy nagyobb forma, enyhén álmos szemű és hiányos öltözetű fickó tudakolta, hogy mi a fenét csinálunk a szobája ajtajával!

Megmutattuk neki, hogy ide vagyunk beosztva, mire ő is megmutatta a papírját, hogy ez pedig az ő szobája. Bocsánatot kértünk és elindultunk vissza a start pontra. A recepciós kedvesen mosolygott, bocsánatot kért és kijavította a szobaszámunkat 6023-ra a 6032-ről.

Szobába fel, kártya be, csomag le. A hely elfogadható, gyors zuhany és alvás.

Szombat

Mivel az utazás elég sokat kivett belőlünk, ezért csak reggel 10-kor keltünk. Gyors zuhi és irány a legközelebbi part. Első csalódás: nincs tengerpart, illetve van, de nem olyan igazi, mert a város egy öböl körül fekszik, vagyis nincsenek hullámok. Ha rendes partot akartunk volna látni, akkor még 100km-t kellett volna utaznunk. Szóval kerestünk egy hangulatos éttermet és inkább alaposan bereggeliztünk.

Dél körül leraktuk a kocsit és vonattal bementünk a központba. A tömegközlekedés itt is elég jó, bár a vonatokat itt közel sem használják annyian, mint Sydneyben. Ennek az lehet az oka, hogy villamossal szinte mindenhová el lehet jutni. Két dolog ezekkel kapcsolatban: legtöbbször csak egy kocsi jött, valamint a bécsi illetőségű kocsik többségét kb. az 1900-as évek közepén gyárthatták.

A belváros kisebb, mint Sydneyé, pedig az se nagy. Az útba eső pubokat és bárokat igyekeztünk legalább egy sör erejéig meglátogatni :) Aminek az lett az eredménye, hogy este nyolckor már azt hittem, hogy éjfél van! Mielőtt teljesen szétestünk volna, még felmentünk a Skydeck-be. Ez a 88. emeleten található, alig 230m a föld felett. Innen megnéztük a várost napfényben, naplementében, valamint este. Elképesztő látvány volt, ezért mindenképp megérte eljönni ide.

Az esti életről inkább nem beszélnék, mert nem nagyon találtuk a nyomát (második csalódás). Végül egy rooftop bárban kötöttünk ki, ami a hetediken volt. A lift csak a harmadik és az ötödik között közlekedett. Néha… A kilátás gyönyörű volt, a sör hideg, a dj egy katasztrófa. Dumáltunk még egy kicsit, megittuk a sörünket és irány haza a vonattal. 

Természetesen, megint bealudtam. Szerencsére Ádám addigra felébredt, így jó helyen szálltunk le :)

Még egy történet. A sok sör miatt elég gyakran kellett megállnunk. Az egyik ilyen alkalmával egy közeli plázaba mentem be, ahol a következő beszélgetés zajlott le:

- Apu, kérdezhetek valamit?

- Igen – enyhén elfúló hanggal válaszolva az ajtó túlfeléről.

- Mikor végzel?

- Hamarosan. Menj, keresd meg anyádat! – Gyerek el, majd egy perc múlva visszatérve: - Apu!

- Igen!

- Kérhetek egy szívességet?

- Kérhetsz.

- Sietnél? – Ekkor már válasz se érkezett, csak egy beletörődő sóhaj.

Én igyekeztem a saját dolgomra koncentrálni, bár azért egy halk röhögést elengedtem :)

Vasárnap

Vasárnap elég rossz idő volt, de erre még sikerült rátennie egy lapáttal a városnak. Van egy éjjel-nappali hálózat a 7/11. Az milyen, amikor ez is zárva van!? Körülbelül itt adtuk fel. Elindultunk vissza a szállásra. Szerencsére a hotelben elég jó hamburgert adtak, ráadásul este volt az NRL nagydöntője, amit néhány lelkes szurkolóval néztem végig.

Hétfő

Irány haza.

Összességében Melbourne eléggé nagy csalódás volt. Van pár látványosság, a James Squire házi sörök nagyon jók, de az jól látszik, hogy sok mindenben próbálják Sydneyhez hasonlóvá tenni (pl.: itt King Street – ott Kings Cross a vigalmi negyed). Sajnos, ez nem nagyon sikerül, sikerült. Ha valaki szereti az európai időjárást (tavasz-nyár- ősz-tél), akkor annak ajánlom. Minden rossz élmény ellenére egyszer még vissza szeretnék térni, de olyan embernek a társaságában, aki jól ismeri a várost.

Elég lassan készült el az a bejegyzés. Remélem, megérte várni. Jövő hétvégén megint útra kelünk, bár ezúttal elhagyjuk a kontinenst egy hét erejéig. A többi legyen meglepi :)

Az elmúlt két hónap...

Tudom, tudom. Elmaradtam, bár a facebook-nak hála azért lehetett követni merre vezetett az utam, de most legyen szó azokról, amiket a képek nem tudtak megmutatni :)

Költözés

Elköltöztünk. Miért? Mert, nagyon kellett! Mielőtt nagyon belevágnék abba hogyan és miként sikerült új lakhelyre találnunk, egy köszönettel tartozom Csabának és Editnek, hogy a kezdeti időket a házukban tölthettük. KÖSZI! :)

Engem ez az egész a kollégiumi éveimre emlékeztet, csak most sokkal többen nem beszélnek magyarul! Eleinte az ott lakó 12 emberből 10-11 európai volt, de ahogy vége lett a szezonnak az emberek elkezdtek haza vagy másik lakásba költözni. A helyüket, pedig egy csapat filippin vette át. Itt kezdődtek a komolyabb gondok. Sajnos, a higéniáról és az együttélés udvariassági szabályairól ők vajmi keveset tudtak és alkalmaztak. Nálam az verte ki a biztositékot, mikor nagy dolgomra indultam volna a WC-be és az ülőke körbe volt hugyozva! Kicsit kiakadtam, majd egy igen otromba levélben magyaráztam el a WC helyes használatát! Láss csodát megtanulták, hogyan kell a pöcörővel célozni :D
Hosszú keresgélés után végre rátaláltunk a tökéletes házra. Felújitott konyha és fürdőszoba, három háló, valamint egy ebédlő és egy nappali. Van egy kis előkertünk, meg egy betonozott hátsóudvar. A korábbi házban rengeteg hangya meg csótány volt itt a házban nincsenek állatok, de kinn könnyű belebotlani pókba, csótányba és kicsi gyikokba.
A ház teljesen bútorozatlan volt. Hála Timinek és Gumtree-nek ezen gyorsan sikerült változtatnunk. Mostanra van három használt, de jó állapotú, bőr kanapénk, egy asztalunk három székkel, egy gázos BBQ sütőnk, pár szekrényünk. A mosógép és a hűtő szintén használt, de ezekért fizetnünk kellett egy keveset.

Miért ráérősek az ausztrálok?

A múlt héten elég meleg volt a szombat, meg különben is az óceán partra indultam, ezért papucsba vágtam neki az útnak. Mielőtt a lényegre térnék el kell mondanom, hogy itt télen az emberek nagy kabátot hordanak, hosszú nadrágot és strand papucsot mezitláb. Alig bolondok :)
Elindultam a vonathoz, de egy kicsit késésben voltam, ezért neki álltam sietni, illetve csak akartam volna, ugyanis papucsban csak ráérősen lehet közlekedni :D

(Edzés) vál(t)ás

Érdekes dolog ez a távolság. Távol az otthontól, az ismerősöktől, a megszokott környezettől, mikor az ember csak magára számithat könnyebben átértékeli, hogy mi a fontos az életében és mi-ki nem. Most már több mint hét hónapja vagyok távol és csak mostanában kezdek érezni némi vágyódást pár, otthoni dolog után.
Az (át)értékelést mindenki elvégzi és azt kell mondanom, hogy egy több éves kapcsolat, itt, pillanatok alatt semmivé tud lenni.
Nem sokkal az ideérkezésünk után ismerkedtünk meg egy magyar párral, akik az elmúlt hónapban beadták a válási papirokat. Igy közelről kettejük között, velük együtt megélve, a válásuk okozta sokkoló érzelmeket újra felszinre került bennem is rakás olyan érzés (csalódottság, tehetetlenség, magyarázat nélküli üresség), amikről azt hittem, hogy már rég feldolgoztam és tovább léptem rajtuk. Sajnos nem igy van. Volt pár napom, mikor eléggé magam alatt voltam és csak járt az agyam (az egyik ilyen nap végéről szól a "Csak egy mosoly").
Kellemes hozadéka volt a rágódásnak, hogy a újra elkezdtem edzeni. A közeli parkban, ahol a gyerekeknek foci és krikett edzéseket tartanak, ki van épitve egy pálya, ahol futhatsz és egy-egy állomásnál megállva végezhetsz különböző gyakorlatokat. Minden rosszban van valami jó is :D

Bodyboard

A másik dolog, amiért fontos edzenem, mert elkezdtem bodyboardozni. Az olyan mint a szörf csak hasalni kell a deszkán. Hihetetlen milyen állóképesség kell még ahhoz is, hogy egy helyben maradj és ne sodorjon el egy áramlat.

Egy jó tanács nagy hullámokhoz: vagy alatt legyél, vagy felette, mert a kettő között a viz az úr!

A héten, pontosabban holnap elugrunk Melbournbe (~850km) a hétvégére egy kicsit várost nézni és sokat boardozni :)

Csak egy mosoly

Mint emlittem eléggé rossz volt a hangulatom az egyik nap, mikor haza felé tartottam munkából. Beugrottam a közeli pékségbe, hogy vacsira vegyek pár zsömlét. Mikor elmondtam az eladó lánynak, hogy mit szeretnék ő kedvesen közben megkérdezte, honnan valósi vagyok. Miután elmondtam, hogy magyar vagyok, ő mosolyogva rávágta, hogy a szülei Lengyelországból vándoroltak ki, de ő már itt született. Megköszöntem a zsömlét, szép napot kivántam neki és elindultam haza. Igazából, semmi különös nem történt csak mosolygott, ami elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen az agóniámból.

Holnap MELBOURNE Baby!!! :D

A büszkeség pillanata

Mielőtt belevágnék, miért is voltam büszke arra, hogy magyar vagyok, megosztok veletek pár érdekességet. Ha úgy nézzük mindegyik banális dolog, bár más-más módon.

A japánok is irnak hülyeséget

Még Londonban vettem egy Superdry kabátot, amit azóta is nagyon kedvelek, főleg a hideg, esős estéken, ezért mikor kiértünk úgy gondoltam maradok ennél a márkánál.

Első körben vettem egy pulcsit és két pólót, amiken japán irásjelek vannak. Ugye milyen menő :D 

Az egyik ilyen pólót viseltem a suliban, mire a japán osztálytársam örömmel vette tudomásul, hogy japánul van irva a pólómra. Persze az volt az első kérdésem, hogy mit jelent, mire ő elkezdte kibogozni, majd szomorúan azt mondta, hogy ez elég zagyva irás és nem igazán érti mit akar jelenteni! :O

A tanulság mielőtt japán, kinai vagy koreai irást tetováltatnátok magatokra érdemes megmutatni valakinek, nehogy a "Bátorság" helyett "Rizs" kerüljön rátok :D

Songoku

Középiskolás éveim egyik meghatározó sorozata volt a Songoku anime. Máig emlékszem, ahogy a főhős mindig azt kiabálta Kámahámehá és egy hatalmas energiagömb lövellt ki a kezeiből.

Mikor feljött a rajzfilm téma az órán kiderült, hogy vannak még egy páran, természetesen más országokból, akik ismerik ezt a sorozatot, sőt az egyik koreai srác a mai napig nagy rajongója :)

Szóval felvetődött, hogy a kámehámehá volt a főszereplő kedvenc mondása, mire a japán lány rám nézett és közölte, hogy ez energialabdát jelent japánul.

Egy világ omlott össze bennem, mert mindig valami misztikus dolgot gondoltam hozzá, mint jelentést, de jó oldala legalább tudok egy szót japánul :D

Globális kultúra

Én kis naiv azt gondoltam, hogy Bob Marley neve mindenki számára ismert. Mint kiderült se a koreaiaknak, se a japánoknak nincs fogalmuk arról ki lehet ez a fickó és mi az a reggae zene :D

A történelmet a győztesek irják!

Középiskolás koromban hallotam először ezt a mondatot. A jelentésével tisztában voltam, de az igazság tartalmával sokkal kevésbé.

Liamnak (velünk lakó ir srác) meséltem Bob Marley esetét a koreaiakkal, mire rávágta, hogy neki sokkal durvább története van. Még a nyár végén ismert meg két kinai lányt, és ahogy lenni szokott elindult a beszélgetés, hogy ki-mit tud a másik kultúrájáról, történelméről. Valahogy kilyukadtak a második világháborúnál. Liam meglepve hallgatta, hogy a lányok annyit tudtak erről a témáról, hogy Kina részt vett a háborúban és győztes oldalon volt. Mikor rákérdezett, hogy tudják-e kik voltak a nácik, milyen népirtások voltak Európában a lányok csak meredten néztek rá, hogy miről beszél. :(

Mindig is szubjektiv tárgynak tartottam a történelem oktatást, de ez azért nagyon durva!

Hed Kandi party és a sufni

A közel múltban elég nagyot csalódtam. Otthon mindenki meg van veszve egy Hed Kandi partyért (ahogy én is). Mikor láttam, hogy lesz itt is, akkor eldöntöttem elmegyek, ráadásul Sydney egyik legfelkapottabb klubja szolgál majd  helyszinül.

A zene jó, a dupla (4cl) whiskey-gyömbér olcsó (10$), a hely kicsi volt. De most komolyan, a tánctéren jó érzéssel kb. 80-100 ember férhet el, az egész klubban hozzávetőleg 300!

Végülis 3-ból 2 nem rossz arány, de hát ennél a helynél még a Bakar is nagyobb.

A cipők és a csoda

Kiérkezésem óta vennem kellett már pár dolgot, de a cipők viszik eddig a primet. A első egy Superdry cipő volt. A boltban az eladó srác megkérdezte, hogy honnan jöttem. Mikor elmondtam neki, hogy Magyarországról, akkor felnézett és következő kérdést tette fel: - Ott, az emberek szeretnek nehéz dolgokat dobálni?

Biztosan láthatta az arcomra kiülő értetlenséget, mert igy folytatta: - Az olimpiákon, az ilyen dobálós számokban mindig magyarok nyernek. :D

Ezeket a cipőket vettem eddig: Superdry 120$, Nike 80$, Adidas 30$. Jól látható a lineáris összefüggés a cipők árai és a Sydney-ben eltöltött idő között vagyis a következő cipőt már 15$ körül kell megvennem :D

Két hete egy nagy adag csirkepörköltet főztem. Mikor már majdnem kész voltam, akkor megkóstoltam és valami fura édeskés izt éreztem. Elkezdetem végig venni magamba, hogy milyen fűszereket használtam, de nem volt köztük édes. Igy a pulton levő fűszereket néztem végig és igen, megtaláltam a kakukktojást. 

Kérdés: Mi az barna por és nem kömény?

Válasz: Fahéj. :)

Szerencsére nem lett ehetetlen, bár meglehetősen furcsa volt. Csak elszántaknak ajánlott.

Tanulság: meg kell tanulnom a fűszerek neveit is.

Birságok

A minap néztünk a tv-ben egy sorozatot az ausztrál rendőrökről. Az egyik részben egy ázsiai nőt mutattak, akinek a kocsijából kifogyott a benzin és ezért az autópálya leállósávjában rostokolt, mikor a rendőr megérkezett. Megkérdezte mi a gond, mire a nő, mivel alig beszélt angolul, tőszavakban elmondta, hogy mi történt és hogy már hivott segitséget. A rendőr visszasétált a kocsijához, majd a kamerába elemezte a helyzetet és kiállitott a nőnek egy 3000$-os büntetést hanyag (careless) vezetésért!

Tanulság: itt sokkal durvábbak a birságok mint otthon.

A büszkeség pillanata

Múlt héten a tulajdonos meghivott mindenkit egy vacsorára, mert a közel múltban két kollégám is megnősült és igy szerette volna köszönteni őket. Az est végére négyen maradtunk. Egy ausztrál kollégám, a közvetlen főnököm, aki Macedóniából vándorolt ki és a felesége.

Beszélgetés közben feljött, hogy a főnököm korábban kutyatenyésztéssel foglalkozott és emiatt párszor megfordultak Pesten is.

Ott ültem és hallgattam a történeteit Pestről, a magyar barátairól, az ismeretlenekről, akik segitettek nekik, mikor eltévedtek a városban. Soha senkit nem hallottam ezelőtt ilyen jó érzéssel beszélni Magyarországról és a magyarokról! Életemben először hitetlenül büszke voltam arra, hogy magyar vagyok! :D

Remélem mindenki élvezi a nyarat, ha kicsit sok lenne belőle küldjetek erre is, mert már nagyon elegem van a télből :)